Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: SzakmariKOH

HIRDETMÉNY ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL

Tisztelt Szülők!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2022. szeptember 1-jétől) legalább napi négy órás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy a gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen meg a közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2019. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.

A 20/2012. (VIII.31.) EMMI-rendelet 20. § (2) bekezdése értelmében a szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a fent megjelölt időpontban és helyszínen.

A gyermekek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül hoz döntést az intézmény vezetője. A felvételi kérelem elutasítása esetén, a döntés közlésétől számított 15 napon belül a szülők Szakmár Község Jegyzőjének címzett, de az érintett intézménynek (óvodának) átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

Amennyiben a szülő nem tesz eleget kötelességének, a jegyző elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt.

Ha a szülő nem települési önkormányzati fenntartású óvodába kívánja beíratni gyermekét, akkor a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentési kérelmét az óvoda fenntartójához nyújtja be, továbbá a kérelem másolatát megküldi a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz.

A külföldön levő óvodaköteles korú gyermek szülője köteles a beiratkozás idejének utolsó határnapját, azaz 2022.05.20-át követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a hivatalt.

A szabálysértési törvény 247. §-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, melynek megállapítása esetében 5.000 – 150.000 Ft-ig terjedő pénzbírság szabható ki.

Az Alapító Okirat szerint intézményünk jogosult fogadni az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket. 

Ugyanazon törvény 8.§. (1) bekezdése értelmében: az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, ha a felvételi körzethez tartozó településeken, lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelmét teljesítette.

Óvodánk helyzete lehetővé teszi, hogy a 2019.09.01.–2020.05.31. között született gyermekeket is fel tudjuk venni, miután a 2,5 évüket betöltötték.

A 2022/2023-as nevelési évre a beiratkozás a következőképpen történik:

Óvodai felvételi szándékukat a szülők/törvényes képviselők személyesen jelezhetik Szakmár Község Óvodája és Szociális Étkezője épületében (Szakmár, Mátyás k. u. 33/A.).

  1. Szakmár Község Óvodája és Szociális Étkezője 2022. május 20-ig automatikusan felveszi azokat a gyermekeket, akik
  2. a felvételi körzethez tartoznak (Szakmár, Újtelek, Felsőerek, Alsóerek, Gombolyag, Öregtény, Kistény),
  3. 2022. augusztus 31.-ig betölti a 3. életévet,
  4. a felvételi körzethez tartozik és nem érkezett olyan jelzés, hogy a másik óvodába iratkozik be.

A felvételről a szülő határozatot fog kapni.

  1. Telefonon, személyesen vagy email-ben keresse az intézményt:
  2. akinek a gyermeke 2022.09.01 és 2023.05.31. között tölti be a 3. életévet és igénybe kívánja venni az óvodai nevelést,
  3. aki a felvételi körzethez tartozik, de nem a Szakmár Község Óvodája és Szociális Étkezőjébe iratkozik be, hanem másik óvodába,
  4. aki nem a felvételi körzethez tartozik, de Szakmár Község Óvodája és Szociális Étkezőjébe kívánja beíratni gyermekét.

Az óvodai beiratkozáshoz az elektronikus felvételi űrlap az alábbi link segítségével érhető el (a link új lapon való megnyitásával)

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScTT5oBuybRTJwC0i2rGMIVJzR2v64jqIiHEdK3x-b09Emj4g/viewform?usp=sf_linkwww.szakmar.hu

Aki nem elektronikusan szeretné benyújtani a felvételi kérelmet, az kérjük, telefonon jelezze az óvodavezető felé: 78/475-233

Jelentkezés:

  • Telefonon: 78/475-233-as telefonszámon május 12. és május 18. között 8-16 óráig.
  • E-mail: ovodaszakmar@gmail.com május 18-ig.
  • Link elküldésével május 18-ig.

Szükséges közokiratok, dokumentumok:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • a gyermek nevére kiállított személyi igazolványa (ha van)
  • a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a gyermek TAJ kártyája,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumok,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa
  • amennyiben a gyermekük szakértői véleménnyel rendelkezik a sajátos nevelési igényről szóló szakvélemény, beilleszkedési-tanulási- magatartási zavar megállapításáról szóló szakvélemény,
  • az étkezési térítési díj megállapításához a gyermekvédelmi kedvezményről, tartós betegségről,
  • 3 vagy több gyermek nevelése esetén a családi pótlék folyósításáról szóló igazolások.

Valamint a nyilatkozat a szülői felügyeleti jogról.
Nyilatkozat IDE KATTINTVA letölthető!

 Szeretettel várjuk a gyerekeket!                              

Marosvári Gáborné
intézményvezető

Temető felújítás

Kedvezményezett neve: Szakmár Község Önkormányzata
Pályázati felhívás neve, kódszáma: Üde-Kunság Vidékfejlesztési Egyesület – Közösségi célú fejlesztések, a helyi életminőség javításának támogatása, VP6-19.2.1.-91-3.-17
Projekt címe, azonosító száma: Szakmáron temető korszerűsítése urnafalak és gyalogjárda építésével, 1919581961
Szerződött támogatás összege: 4.654.767,- Ft
Támogatás mértéke (%-ban):
85%
Projekt tartalmának rövid bemutatása:
Beszámoló szerint
Projekt tervezett befejezési dátuma:
2022.01.05.

Beszámoló letöltése
Megnyert palyazatok
Megszakítás