Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Tisztelt Látogató!

Szakmár Község Önkormányzatának és Képviselő-testületének nevében szeretettel köszöntök minden kedves vendégüket településünk honlapján!

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját.

A következő oldalak létrehozásával kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt bemutassuk településünket, másrészt hasznos és fontos információk, valamint szolgáltatások közzététele révén erősítsük az önkormányzat ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Látogatása során megismerkedhet településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeinkkel, kulturális életünkkel.

Megismerheti községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit, betekintést nyerhet a településünk oktatási-, kulturális- és sportéletébe, tájékozódhat Szakmár közéletéről, valamint információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről.

A község megválasztott polgármestereként nagy hangsúlyt szeretnék fektetni értékeink megóvására, hagyományaink őrzésére, felelevenítésére, a közös együttműködésre, hiszen csak összefogással érhetünk el és hozhatunk létre olyan maradandó értékeket, melyekre az utánunk következő nemzedék is büszke lehet majd.

Bízom abban, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig az aktuális képet kapjanak településünkről, annak életét színesítő rendezvényeiről. Barangoljon hát továbbra is kedvére és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen. Ha pedig sikerült felkelteni érdeklődését, a virtuális kirándulás után kérem, tapasztalja meg Szakmár község vendégszeretetét a valóságban is.

András Gábor
polgármester

Megnyert palyazatok
Megszakítás